Fotók: Sygma

Éjszakai szállásunk egy órás kését öt órásra növelve futott be a Varanasziban található vasútállomásra, ahol megkönnyebbülve nyújtóztattuk ki tagjainkat és lelkesen indultunk csomagjainkkal új szálláshelyünk elfoglalására.

Az állomáson gyorsan beültünk a helyszínen bérelt terepjárókba, úticélunk az Assi Ghaton található Hotel Temple on Ganga volt.

Vezetőnk (Zoli/Harijan) szerint Indiában mindenhol kell egy elveszési stratégia, így terepjárónként egy-egy emberrel felíratta a hotel nevét, címét, hogy valamelyik autó elkeveredése esetén mindenkinek lehetősége nyíljon megtalálni a csoportot. Ettől kezdve – az autós utazások alkalmával – minden járműben garantáltan ült egy férfi és egy angolul jól beszélő személy, hogy a lediktált cím birtokában valóban kicsi legyen az elkeveredés lehetősége.

Harijan gyakran mondogatta, hogy Indiában mindenre fel kell készülni, nem árt az óvatosság. Azt mondják, aki egyszer megégette magát a hideg vizet is megfújja, így biztonsági intézkedésekből később sem volt hiány. Húsz év Indiában szerzett tapasztalat kétség kívül rutinossá és persze óvatossá is teszi az embert, ami a csoport épsége szempontjából nagy előnyt jelentett számunkra.

Hotel Temple on Ganga

A városban nyüzsgés, még Vrindavantól is nagyobb forgatag, ennek ellenére sofőrünkkel biztosan robogtunk új szálláshelyünk irányába, ahová kb. fél óra terepjárós utazást követően, mindannyian sikeresen megérkeztünk. Most először aludtam indiai szállodában, így izgatottan vártam a folytatást.

A szálláshely kívülről szépnek, belül is tisztának, rendezettnek tűnt, de azért már az első pillanattól kezdve hiányzott a vrindavani ashram meghitt, otthonos hangulata.

A viták elkerülése érdekében vezetőnk sorsolással döntötte el ki melyik szobába kerüljön. Mi egy harmadik emeleti lakosztályt kaptunk, ahol a szoba tágas, az ágy kényelmes volt, a fürdőszobában hideg, meleg víz. Nem is kellett ennél több, főleg egy éjszakai vonatozást követően.

A fölöttünk lévő szobából jelezték, hogy döglött egeret találtak a fürdőszobában, de ez már meg sem kottyant a szobát elfoglaló két lánynak. Lezuhanyoztak, mintha mi sem történt volna, majd ebédkor kérték a recepción, hogy vitessék ki az egeret. Hiába, India megedzi az embert. Elképzelem itthon mekkora sikongatást rendeztek volna hasonló esetben a vendégek.

A harmadik emeleti szobának az volt az előnye, hogy közel volt a tetőterasz, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a Gangeszre. A reggeli és esti étkezések itt történtek, délben azonban, a nagy meleg miatt, ebédünket a szálloda földszintjén található ebédlőben fogyasztottuk, ami kilátás nélkül ugyan, de szintén tágas és kényelmes volt.   

Étkezés közben végig a Gangeszt csodálhattuk.

Szennyes ruháinkat a szálloda recepcióján hagytuk és egy nappal később, vasaltan kaptuk vissza valamennyit. Ezért mindössze kb. 700 forintnak megfelelő összeget fizettem, minden darabot mérettől függően, kategóriák szerinti áron tisztítottak. Viccesen megkérdeztem a ruhákat vasaló férfitól, hogy hol tisztították a szennyest.

Szerencsére a fiatalembernek volt humorérzéke, nevetve mutogatott felfelé, én pedig megkönnyebbülve nyugtáztam, hogy nem a Gangesz felé integet, és nem kell újra az egész kupacot átmosnom. Harijan később elmondta, hogy természetesen már itt is mosógépet használnak, ami a tetőtéri részen van elhelyezve.

Éppen csak kifújtuk magunkat, gyorsan megebédeltünk és már indultunk is megnézni a várost, hiszen így is legalább öt órás késésben voltunk. Vezetőnk a nap hátralévő részében a Gangeszen való csónakázást és a híres indiai halottégetés megtekintését tervezte.

Erről bővebben a következő cikkben olvashattok.

Pudzsa (szertartás)

A képen látható férfi épp áldást oszt a körülötte összegyűlt embereknek.

A pudzsa szanszkrit eredetű szó, jelentése imádat, dicsőítés. Valójában istenhez intézett szertartást jelent, melynek során a hindu emberek szinte eggyé válnak az általuk imádott istenséggel.

Isten imádatát a hívek megtehetik otthonunkban vagy akár egy hatalmas nagyvárosi ünnepségen, ahol nem ritka a több milliós tömeg sem.

A mindennapi imádkozást a hindu emberek többnyire – a ház nyugati részén elhelyezett – házi oltáruknál (mandír) végezik. A házi oltár a legszegényebb családoknál is megtalálható, utunk során a legváratlanabb helyeken – például egy vasútállomás melletti nyüzsgő forgatag kellős közepén álló fa tövében – találkoztunk vele. Azt, hogy ki melyik istenséget tiszteli, az ajtó fölé ragasztott fényképpel jelzik a családok.

A pudzsa másik formája, amikor nem otthon, hanem közösen imádkoznak az emberek. Ilyenkor többnyire egy templomban, vagy az utcán gyűlnek össze és zenére mantráznak, énekelnek, dicsőítve ezzel az istenség általuk imádott megnyilvánulását.

A képen éppen egy minden este megrendezésre kerülő éjszakai Gangesz pudzsa látható. A férfiak zenére gyertyákkal és tollakkal, arccal a folyó felé vegzik rituális szertartásukat.

Varanasziban minden reggel és este pudzsát tartottak, ahol a Gangesz folyó istennőjét, Gangát ünnepelték. Ennek keretében néhány – narancssárga szárit viselő – férfi dobogón állva, gyertyával, füstölővel rituális mozdulatokat végzett a zene ütemére. A gyertyák imbolygó fénye nagyon látványos volt a sötétben, melyet a háttérből tömegek figyeltek. A szertartás végén a dobogón lévő emberek virágáldozatot mutattak be a folyónak.

Mi is próbáltunk figyelni a szertartás menetét, ami a körénk tóduló árusok és koldusok gyűrűjében elég nehezen sikerült. Úgy tűnt jobb folyamatosan mozgásban maradni és sétálni a parton párhuzamosan zajló pudzsák között, mozgásunkat csupán néhány fényképfelvétel erejéig szakítottuk meg.

A szaduk

A szhaduk indiai szent emberek, akik felhagyva világi törekvéseikkel, legfőbb céljuknak Isten keresését és a szellemi megvilágosodás elérését tartják. Gyakran meztelenek, testüket sárral, vagy hamuval kenik, arcukra különböző jeleket festenek. Visnu követői leginkább a homlokukra festett három függőleges vonalról, Siva követői pedig a homlokukon található három vízszintes vonalról ismerhetők fel.

Fotó: Bíró Blanka

Természetesen találkozhatunk eltérő külsejű szent emberekkel is. Vezetőnk például szintén szadhu volt, utunk során többször hallottam, ahogy szadhu maharadzsnak szólítják. Ő az utazás alatt végig sáfránysárga, Gandhi anyagból szőtt szárit viselt, a haja raszta, szakálla hosszú volt, amit elmondása szerint néhány évenként teljesen leborotvál, majd újra megnöveszt.

A szadhuk minden vagyonukat magukkal hordják, ami gyakran egy kis bőröndben elfér és leginkább a szükséges használati tárgyakból áll. Fogadalmuk része az anyagai dolgokról való lemondás, a szexuális önmegtartóztatás és sokan közülük egész életükben vándorolnak.

Indiában mindenkit tisztelnek, aki Isten felé törekszik, így a szadhukat is tekintély és nagyrabecsülés övezi országszerte.

A szent emberek meditációval, jógával igyekeznek megszabadulni karmájuk kötöttségeitől, hogy ezáltal kikerüljenek az újjászületés körforgásából.

Az indiai emberek közül sokan messze elmennek, hogy odaadásukat bizonyítsák. A dzsainizmus követői például olyan mértékig hisznek az erőszakmentességben, hogy arcuk elé kendőt kötnek, nehogy véletlenül megöljenek egy feléjük repülő rovart.

Napfelkelte a Gangeszen

Az érkezésünket követő reggelen hajnalban (fél öt körül) keltünk, hogy megcsodálhassuk a Gangesz fölött előbukkanó felkelő nap fényeit. A folyópartra leérve már láttuk, hogy elkezdődtek a reggeli pudzsák, azt az érzést keltve, hogy valójában véget sem ért a tegnap esti ceremónia.

Szokatlan volt ez a csend és nyugalom, végre kényelmesen sétálgathattunk, anélkül, hogy lépten-nyomon megállított vagy kiabált volna felénk valaki.

A szertartást követően reggeli jógát tartottak, melyhez bárki szabadon csatlakozhatott. Vezetőnk elmondta, hogy Varanasziban a jóga szervesen hozzátartozik az itt élő emberek mindennapjaihoz. Mi párommal inkább a városnézés mellett döntöttünk és a felkelő nap fényét csodálva indultunk meg a folyó mentén a város belseje irányába.

Még most ébredezett a város, nyoma sem volt a tegnapi tömegnek, a levegőnek friss illata volt. Végre nem nyomultak utánunk az árusok, csupán a partról kiabált néhány csónak tulajdonosa, olcsón kötögetve szolgáltatásaikat. Nem volt kedvünk csónakba szállni, szívesebben sétáltunk tovább, gyönyörködve a Gangesz és a felkelő nap látványában. Láttuk, hogy a halottégetőknél szintén nem állt meg az élet, folyamatosan rakták a máglyákat és készítették elő a testeket a hamvasztásra.

Nem volt kedvem újra végigsétálni a halottégetők tömegén, így egy idő után elindultunk a város szívébe, ahol szűk, sikátoros utcákat találtunk és rengeteg rendőr strázsált mindenfelé. Kiderült, hogy ebben a negyedben sajnos már többször fordultak elő robbantások, ezért volt szükség a nagyfokú rendőri jelenlétre. A rend őrei békésen üldögéltek, körülbelül 10 méterenként volt egy teázó, ahol nyugodtan kortyolgatták a forró italt. Természetesen oldalukon most is ott pihent a vonatozás során jól ismert fegyver.

A rend őrei legalább úgy bámultak minket, mint mi őket és egyszer ránk is szóltak, hogy nem lehet fényképet készíteni. Jelenlétük – a vonatos élménnyel ellentétben – semmiféle kellemetlenséget nem jelentettek számunkra.

A hinduizmus hívei minden körülmények között a békét keresik, egy másfajta új életet. Az angolok az oszd meg és uralkodj elvében bízva folyamatosan igyekeztek szítani a feszültséget a hinduk és az országban élő muzulmán lakosság között. A két vallás követői többször egymásnak ugrottak, jelenleg is előfordulhat muzulmán robbantás a hinduk spirituális fővárosában, amit a fegyveres erők jelenlétével igyekeznek megakadályozni, így a város belsejében  lépten-nyomon a rend őreibe botlottunk.

Fürdés a Gangeszben

Ahol a halottégetés véget ér, máris kezdődik a fürdőzők áradata. Az emberek – a Jamunához hasonlóan – itt is tisztálkodnak, mosnak és persze számtalan rituális fürdőzővel is találkozhattunk.

A hinduk szerint a Gangesz a Föld legszentebb vize, melynek egyetlen cseppje is képes a zarándokok lelkének megtisztítására. Gyakran látni, ahogy a fürdőzők isznak a Gangesz vizéből, sokan ujjhegyük végéről csupán néhány cseppet csepegtetnek a szájukba, mások egész kortyokat nyelnek a tisztító folyadékból.

A folyó istene Ganga, aki a hindu hagyomány szerint a megtisztulás istennője. Azt mondják a folyó kezdetben a mennyben folyt, amíg Bhagiratha király le nem hozta, hogy ősei hamvait megtisztítsa általa. A bűneiktől való megszabadulás reményében minden évben beteg, haldokló emberek ezrei zarándokolnak a szent folyó partjára, hogy vizében megfürödve megtisztítsák testüket, lelküket egyaránt.

A Gangesz a város legnagyobb mosodája. A folyóban kitisztított ruhák kiterítve hevernek a parton, többnyire a földre leterítve, néhány esetben kötélre akasztva szárítják őket. Sétánk során párom felfedezte, hogy kórházi lepedők tömkelege szárad kifüggesztve, csak úgy lobogtatja a szél, sarkában a kórházi embléma és felirat.

A folyóban sokan horgásznak, állítólag minden 12. ember megélhetését a Gangesz biztosítja Indiában. A szent iratok szerint a folyó egyszer kiszárad, amit a duzzasztógátak megépítése az utóbbi években elérhető közelségbe hozott. A felmelegedés hatására folyamatosan csökkenhet a Himalájából érkező utánpótlás mennyisége, mely már a folyóban élő halmennyiséget – így az emberek megélhetését – is veszélyezteti.

A fotón egy épp halászó férfi sziluettje látható.

A parton csónakok várják, hogy csónakázni vigyék az érkező zarándokokat, ami szintén több család megélhetését biztosítja. Sétánk során szinte minden méternél kiabálva ajánlották szolgáltatásaikat a csónaktulajdonosok. Ahogy látták érdektelenségünket, úgy csökkentették áraikat, a végén már néhány száz forintnak megfelelő rúpiáért akár órákat is csónakázhattunk volna a Gangeszen.

Szövőnegyed Varanaszi szívében

India számos pontján a szövést muszlim emberek végzik. Felkerestünk a Varanasziban található iszlám negyedet és meglátogattunk egy ott működő szövőgyárat. Láttuk, ahogy gépekkel, emberi felügyelet mellett készítik a különböző mintájú és színű anyagokat. Az üzem két nagyobb szobából állt, oda voltak bezsúfolva a gépek és a feladatukat végző munkások egyaránt.

Az egész olyan érzést keltett bennem, mint egy időutazás, ahol közvetlen közelről fedezhetem fel az ipari forradalom kezdeteit.  

Fogmosás az utcán

Varanasziban szű két napot töltöttünk, hiszen a második nap délutánján ismét vonaton terveztük az éjszakát. Ezért nem volt értelme az összes szobát fenntartani, így két lakosztályt kértünk, ahol tárolhatjuk a csomagokat és lehetőségünk van az éjszakai vonatozást megelőző tisztálkodásra. Tekintve, hogy kb. 8-8 ember osztozott egy-egy fürdőszobán, az indulás ideje pedig sürgetett, így gyors váltásban át kellett adni a helyiséget egymásnak. Mi közösen fürödtünk, amivel szintén időt spóroltunk, a fogmosás azonban már így sem fért bele a fürdőszobai programba.

Párom felvetette, hogy indiai módra –  elvégre Indiában vagyunk –  próbáljuk ki az utcán való fogmosást. Eddig mindenhol láttunk fogat mosó embereket az utcán, volt, aki az ujját, volt, aki neem fa ágat használt, és elvétve akadt, aki fogkefét és fogkrémet. A fogmosás Indiában egy rituális közösségi program, melynek során magukban mantráznak, vagy egymással beszélgetnek az emberek.

Nekem először furcsa volt az ötlet, nem tudtam azonnal levetkőzni európai neveltetésemet és rögtön arra gondoltam vajon mit szólnak majd hozzá az utcán lévők. Jobb ötletem azonban nem volt, így egy üveg vízzel, két fogkefével és némi fogkrémmel kisétáltunk, hogy elkezdjük a rituális a műveletet.

Az első pár percben legszívesebben elbújtam volna, de egy kis idő elteltével megdöbbenve fedeztem fel, hogy senki nem néz ránk furcsán és senkit nem érdekel az, amit épp csinálunk. Ha valaki megbámult az csak a világos bőrszínünk miatt volt, bár úgy tűnt, hogy fogkefével a szánkba kevésbé vagyunk érdekesek. Az emberek jöttek, mentek, egy idős hölgy kedvesen páromra mosolygott, éppen csak vállon nem veregette. Soha nem kaptunk olyan kedves tekintetet, mint ettől az idős hölgytől, akinek szeme azt sugallta, hogy jól van, büszke vagyok rátok, most már ti is közénk tartoztok.

Ez szép búcsú volt Varanaszitól, bár azért a vasútállomáson töltött öt órás várakozás próbára tette mindannyiunk idegrendszerét. A kiszámíthatatlanság azonban szervesen hozzátartozik Indiához, utólag már nem is értem miért lenne éppen a közlekedés kivétel...