Padmaja Naidu Himalájai Állatkert és Botanikuskert
A városban meglátogattunk egy csodálatos állatkertet, mely egy botanikus kert közepén helyezkedett el.
Fotók: Sygma
Az állatkertben olyan csodálatos és ritka állatok voltak megtekinthetők, mint a barna medve, a bengáli, vagy a fehér tigris, de többek között itt találkoztam életem első vörös pandájával is. A pandamaci meglepően kis testű, épp egy fa ágán szunyókált, majd egykedvűen figyelte a bámészkodó turisták áradatát.
A képen a vörös panda néz ránk egykedvű unalommal.
Az állatok számára igyekeztek természetes környezetet biztosítani, sokszor nem rács, vagy kerítés, hanem csupán egy mély árok választotta el a turistákat és az állatkert lakóit egymástól.
A képen a himalájai farkas látható.
Természetesen a mozgékonyabb állatokat, mint a tigrisek vagy a párduc, ketrecben tartották, hogy ne tudjanak kiszabadulni, hiszen ők szinte minden árkot könnyedén átugrottak, vagy átmásztak volna. A ketrecek azonban tágasak és barátságosak voltak, bár erről a megkérdezett állatok lehet, hogy eltérően nyilatkoztak volna.
A hópárdus szintén egykedvűen szemléli az eseményeket. A ketrece tágas és otthonos.
Az állatkert bejárata előtt lehetőség volt, 40 forintnak megfelelő összegért, népviseletbe öltözni és néhány fényképfelvételt készíteni. Mi is kihasználtuk az alkalmat, igazi helyi lakosokhoz hasonlóan felöltöztünk, a lányok fejükre erősített kosárral, a férfiak pedig harci tőrrel az oldalukon pózoltak. A csoport több tagja is vállalta az öltöztetést és jó hangulatban, nagyokat nevetve fotózkodtunk egymással.
A Himalájai Hegymászó Intézet (hegymászó múzeum)
A hegymászó múzeum előtt Edmund Hillary életnagyságú szobra volt látható. Hillary és Tenzin Norgay serpa voltak azok, akik 1953-ban először mászták meg – sikeres expedíció keretében – a Mount Everestet. Sokáig nem lehetett tudni, hogy ki volt az első, aki a csúcsra lépett, ennek azt hiszem nem is volt jelentősége. Emberfeletti teljesítmény és nem kis kitartás kellett a sikeres expedícióhoz.
A múzeum falán található szobor nagyon kifejező.
A múzeum belsejében hegymászó felszereléseket, a Himalája csúcsairól készült maketteket, az út során készített felvételeket, útleírásokat lehetett megtekinteni. Érdekes volt látni, hogy mit viseltek az emberek 50 éve és mit viselnek ma a hegymászás során, vagy miben aludtak, mivel melegítették meg az ételt, mit fogyasztottak miközben próbálták meghódítani a legmagasabb csúcsokat.
A múzeum előtt Edmund Hillary szobra található. Ő volt az első ember, aki Tenzing Norgay sherpa társaságában mehódította a Mount Everest havas csúcsát. Csak a halálos ágyán árulta el kettőjük közül melyikőjük volt, aki először elérte a csúcsot.
8000 méter már erősen igénybe veszi az emberi szervezetet, csökken az oxigénellátás, nő a vérnyomás, éjszaka pedig akár mínusz 30 fokos hideg is előfordul. Ebben a magasságban végzetes lehet, ha valaki rosszul osztja be erejét és erőtartalékait.
Kőrösi Csoma Sándor sírjánál
Minden évben érkeznek zarándokok Kőrösi Csoma Sándor sírhelyéhez.
1842. április 11-én Darjeelingben fejezte be élete útját Kőrösi Csoma Sándor, az angol-tibeti, tibeti-angol szótár megalkotója, igazi nyelvész zseni. A Kancsenzönga árnyékában található európai temetőben helyezték végső nyugalomra, sírját egy indiai férfi gondozza.
A sírt gondozó indiai férfi a háttérben, fekete pólóban, bézbolsapkában látható.
Évente akadnak magyar látogatók, akik egy-egy koszorúval, virággal fejezik ki tiszteletüket az elhunyt nyelvész emlékének. Az európai temetőben minden tiszta, rendezett, gyönyörű panoráma nyílik a hegyekre a sírokat csend és nyugalom lengi körül. Azt hiszem kívánni sem lehet ennél szebb nyughelyet.
A gyönyörű környezet magáért beszél. Ebben a temetőben Darjeelingben elhunyt külföldi személyek sírja található.
A sírt gondozó férfi emlékkönyvben gyűjti a látogatók üzeneteit, fényképeit. Mi is kihasználtuk az alkalmat és átlapozva a könyvecskét otthagytuk kézjegyünket. A helyszínen csoportképet készítettünk, amelyet hazaérkezve postai úton küldtünk vissza Darjeelingbe, ezzel is gyarapítva a megkezdett fotóalbumot.
A csoportból többen írtünk az emlékkönyvbe és hazaérve csoportképet is küldtünk az indiai férfinek emlékül.
A magyar kormány kopjafát is emelt a híres nyelvész emlékére, nem messze eredeti nyughelyétől.
A himalájai "játékvonat" a világörökség része
Darjeelingen is áthalad az a híres kisvasút, mely 1879-1881 között angol fennhatóság alatt épült és a Himalájában található településeket köti össze egymással. Már megépítése is kisebb bravúrnak számított, léte pedig – a rendszeresen zajló földcsuszamlások közepette – kisebb csodának számít.
A kisvasút a mai napig közlekedik, 70-80 kilométer távolságot kb. 8 óra vonatozással lehet megtenni. Ebben természetesen még nincsenek benne a késések, vagy a nem tervezett megállók, várakozások.
A lassú haladás egyik oka, hogy a síneken aktív élet zajlik, árusok árulják a portékájukat, itt ücsörögnek, teázgatnak a helyi lakosok, így gyakran előfordul, hogy a vonat hangos dudálására kezdik leszedegetni a sínekről portékáikat az emberek.
A sínek mellett árusító hölgy, minden településen sokat látni belőlük, nem is látni tőlük a síneket.
Az idő rövidsége miatt sajnos nem volt lehetőségünk kipróbálni a „játékvonatot”, Harijan szerint a menetrend bizonytalan, a menetidő kiszámíthatatlan és az indiai közlekedést ismerve biztos hónapokkal korábban meg kell venni a jegyet az utazáshoz. Többen szerették volna kipróbálni, ezen információk birtokában azonban mindenki inkább a biztos programokat, mint a bizonytalan vonatozást választotta.
Napfelkelte a Tigris hegyről, és a Mount Everest
A harmadik nap reggelén nagyon korán keltünk, hajnali öt órakor már úton voltunk terepjáróinkkal a Tigris hegy irányába, hogy megcsodáljuk a Himalája hegyei között előbukkanó felkelő nap fényeit.
Fél ötkor még mindenki csipás szemekkel támolygott a szálloda előterében, majd gyorsan elfoglaltuk előre megrendelt terepjáróinkat. A reggeli órák meglehetősen hűvösek, próbáltam melegen felöltözni, amiben segítségemre szolgált a szálloda ajándékboltjában megvásárolt gyapjúkendő. Itthonról nem sok ruhát vittünk magunkkal, a kettőnk csomagja 10 kilogramm alatt volt, amiből utunk során fokozatosan kitettünk egy-egy ruhadarabot, meleg ruhával pedig egyáltalán nem készültünk. Ez nem jelentett problémát, Indiában is lehetett kapni mindent, csak sokkal olcsóbban és sokszor jobb minőségben, mint itthon. A hatalmas gyapjúkendőt kb. 1200,- forintnak megfelelő összegért vásároltam és a vonaton takaró gyanánt is jó szolgálatot tett.
A hegyre gyorsan – kb. fél órás utazással – felértünk. Legnagyobb megdöbbenésemre kisebb tömeg fogadott a Tigris hegy tetején, úgy tűnt a napfelkeltét kívánja megtekinteni mindenki, aki él és mozog a Himalájában.
Látszik, hogy mindenki sapkában, felöltözve várta a napfelkeltét. A parkolóban forró teát, meleg ruhákat árusítottak az érkezőknek.
A hegytetőn egy parkoló fogadott, mellette kőből készült, két szintes házikó állt. Az épületben székek voltak betéve, VIP helyek a második emeleten, az olcsóbbak az első emeletre szóltak. A második emeletre minden jegy elkelt, így csoportunknak maradt az első szint.
Harijan elmondta, hogy a jó helyek érdekében tülekedni kell, így kérte, hogy nyugodtan alkalmazzuk az Indiában tanultakat.
Én az épület első emeletén maradtam, párom pedig elindult felfedező útra, hogy megkeresse a legjobb a kilátást. Pár perc múlva már teljesen az ablakhoz préselődve várakoztam, mögöttem mindenki lélegzetvisszafojtva, telefonnal a kezében készült elkapni a tökéletes pillanatot.
A hirtelen előbukkanó napkorong csodálatos látványt nyújtott.
Aztán egyszer csak előbukkan a napocska, narancsos fénybe vonva a Himalája hófödte hegyeit. A tömegen morajlás futott végig, még szorosabban az ablakhoz tapadtunk. Voltak olyan bátor harcosok, akik az ablakon kimászva a párkányra is kimerészkedtek. Szorongatott helyzetemből pár perc múlva én is kiugrottam, így hamarosan se ki, se be állapotban vártam, hogy a napkorong teljes feljövetelét követően elfogyjon a termet megtöltő tömeg.
Emberek lógnak az ablakban, a bátrabbak a párkányra is kimerészkedtek.
Kivételesen tiszta volt az idő, így jól lehetett látni a Mount Everes csúcsát is, ami vezetőnk szerint öt alkalomból csupán egyszer fordul elő. Most nemcsak felbukkant a csúcs, hanem hosszú időn keresztül látni engedte magát és erről nem győztünk elég felvételt készíteni. A fenti képen a középső kicsi csúcs az Everest.
A Kancsenzönga most is teljes pompájában ragyogott előttünk, közben a leleményes indiaiak teát, kávét, térképet, sapkát, kesztyűt igyekeztek eladni a bámészkodó turistáknak.
Egy igazi buddhista templomban
A Tigris hegyről lefelé tartva egy igazi buddhista templomba is betértünk. Az épület nagyon színes volt, minden oldalról megpörgethető imamalmok vették körül.
A templom belsejében hatalmas oltár volt elhelyezve és egy kisebb könyvtár darabjai voltak megtalálhatóak a teremben. Középen oltár, körbe könyvek, a templomban egy buddhista szerzetes figyelte a csoportot.
Az templomból kilépve körbejártam az épületet, majd kicsit messzebb sétálva újra gyönyörködtem a hegyek nyújtotta látványban. Csend, nyugalom, jó levegő, szinte tapintani lehetett a békét.
A templom udvarán szerzetesek – kézzel készített – imazászlót, füstölőt, könyveket árultak, melyek megvásárlásával támogatni lehetett munkásságukat.
Búcsú a várostól
Ezt követően visszatértünk szállodánkba, ahol főtt krumplival és zabkásával várták meggyötört gyomrunkat. A főtt krumpli kimondottan rendelésre készült, el kellett Harijannak magyarázni hogyan készül és mi a célja. Szerencsére nem sikerül elrontani, az íze olyan volt, mint itthon.
Reggeli után szabad program, itt volt a lehetőség, hogy mindenki megvásárolja a korábban kinézett ajándéktárgyakat, majd ebéd után terepjárókkal indultunk vissza New Jalpaiguri állomásra.
Újabb vonatozás várt ránk, az utolsó az éjszakai vonatutak sorában.
Utolsó kommentek